Halotti besz�d L�tj�tok feleim, egyszerre meghalt �s itt hagyott minket magunkra. Megcsalt. Ismert�k �t. Nem volt nagy �s kiv�l�, csak sz�v, a mi sziv�nkh�z k�zel �ll�. De nincs m�r. Ak�r a f�ld. Jaj, �sszed�lt a kincst�r. Okuljatok mindannyian e p�ld�n. Ilyen az ember. Egyed�li p�ld�ny. Nem �lt bel�le t�bb �s most sem �l, s mint f�n se n� egyforma k�t lev�l, a nagy id�n se lesz hozz� hasonl�. N�zz�tek e f�t, ez �sszeoml�, kedves szemet. N�zz�tek, itt e k�z, mely a kimondhatatlan k�dbe v�sz k�v� meredve, mint egy ereklye, s r� �k�r�ssal van karcolva ritka, egyetlen �let�nek �si titka. Ak�rki is volt �, de f�ny, de h� volt. Mindenki tudta �s hirdette: � volt. Ahogy szerette ezt vagy azt az �telt, s sz�lt, ajka melyet mostan lepecs�telt a cs�nd, s ahogy zengett f�l�nkbe hangja, mint v�zbe s�llyedt templomok harangja a m�lybe lenn, s ahogy azt mondta nemr�g: „�des fiacsk�m, egy kis sajtot enn�k”, vagy bort ivott �s boldogan meredt a kez�ben �g�, olcs� cigaretta f�stj�re, �s futott, telefon�lt, �s sz�tte �lm�t, mint sz�nes fon�lt: a homlok�n felt�nd�k�lt a jegy, hogy milli�k k�zt az egyetlenegy. Keresheted �t, nem leled, hi�ba, se itt, se Fokf�ld�n, se �zsi�ba, a m�ltba sem �s a gazdag j�v�ben ak�rki megsz�lethet m�r, csak � nem. T�bb� soha nem gy�l ki halv�ny-furcsa mosolya. Szeg�ny a forgand� t�nd�r szerencse, hogy e csod�t �j�lag megteremtse. �des bar�taim, olyan ez �ppen, mint az az ember ottan a mes�ben. Az �let egyszer csak �r�ja gondolt, mi meg mes�lni kezdt�nk r�la: „Hol volt...”, majd r�zuhant a m�zs�s, sz�rny� mennybolt, s mi ezt mes�lj�k r�la s�rva: „Nem volt...” �gy fekszik �, ki k�zdve t�rt a jobbra, mint �nmag�nak dermedt-n�ma szobra. Nem kelti f�l se k�nny, se sz�, se vegyszer. Hol volt, hol nem volt a vil�gon egyszer.

Kosztol�nyi Dezs�